É G I G
"Iparkodjál látni! Bekötött szemmel senki nem járhat egyenesen..." Eötvös József
Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiuma

Magyarország élenjáró gimnáziumainak igazgatói közül néhányan úgy döntöttünk, hogy az oktatás fontosabb kérdéseiről rendszeresen konzultálunk egymással.

Ez a honlap azért jött létre, hogy mások is megismerhessék gondolatainkat, véleményünket.


Az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatói Grémiumának (ÉGIG) javaslatai a magyar közoktatás néhány alapvető problémájának megoldására

Valamennyien jó közoktatást szeretnénk; olyan iskolát, amely a felnövekvő nemzedéknek tudást, készségeket, erkölcsi tartást és erőt ad, hogy felkészült munkavállalókká, autonóm emberekké és hazájukat szerető, felelős polgárokká váljanak.

Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy mi, az ÉGIG körébe tartozó igazgatók milyen problémákat látunk a magyar közoktatásban, illetve javaslatokat fogalmazunk meg, amelyek meggyőződésünk szerint hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a magyar közoktatás valóban hatékonyan, a tanulók boldogulását és a magyar nemzet fejlődését szolgálja.

1. A TANÁROK HELYZETE

A közoktatás minőségének legfontosabb tényezője a tanár. A jó iskola alapfeltétele, hogy zömmel tehetséges, felkészült és elkötelezett tanárok tanítsák a gyermekeinket. Általános tapasztalat, hogy ennek a feltételnek egyre kevésbé tudnak megfelelni a magyar iskolák. A kedvezőtlen jelenségeknek statisztikailag is mérhető mennyiségi és minőségi mutatói vannak:

  • A pedagógusok csaknem fele 50 éves kor feletti. Bizonyos szakokból (hiányszakok: természettudomány, informatika, matematika) már ma sincs elegendő tanár – vagyis sok helyen és növekvő mértékben szakképesítés nélküliek tanítanak – ez a helyzet az elkövetkező években egyre súlyosbodó tanárhiányt fog eredményezni.
  • Jóllehet az utóbbi évek intézkedéseinek következtében a felsőoktatásban nőtt a pedagógusszakra jelentkezők száma, ám a hiányszakok esetében ez még akkor sem volna elég, ha minden végzős a pályán helyezkedne el és később sem lenne lemorzsolódás.
  • A pályakezdők jelentős része egy-két éven belül elhagyja a pedagóguspályát: a 2013-ban elhelyezkedő nagyjából 5800 pedagógus közül, 2017-ben nagyjából 3900-an maradtak, azaz négy év alatt minden harmadik pályakezdő pályaelhagyó lett.
  • Mérések bizonyítják, hogy a legtehetségesebb diákok nem, vagy alig jelentkeznek pedagógusszakokra, aminek következménye, hogy a tanárok között is egyre több a csekély tehetségű, hiányosan felkészült és motiválatlan pedagógus.
  • Egyre kevesebb férfi választja a pályát. (Ez azért aggasztó, mert a felnövekvő iskolásoknak férfi-mintákra is szükségük van, márpedig egy tanuló a szülői házon kívül az iskolában lép kapcsolatba felnőttekkel.)

A kedvezőtlen jelenségek arról árulkodnak, hogy a pedagóguspálya a tehetséges fiatalok számára még ma sem vonzó. Ennek több oka is azonosítható:

A fizetés problémái

Kevés a fizetés abszolút értelemben – amennyiben nem elég arra, hogy egy pályakezdő önálló életet kezdhessen, albérletet fizethessen stb. – illetve kevés relatív értelemben is, hiszen lényegesen elmarad a többi diplomás bérétől. Kétségtelen, hogy 2013-tól, a pedagógus életpálya bevezetésétől kezdve egészen 2016-ig lényegesen emelkedett a pedagógusok bére és javult a relatív bérpozíciója, ám ez a tendencia 2017-től az ellenkezőjére fordult; tavaly és idén egyértelműen romlásnak indult és – ha nem lesz változás – jövőre közelíti a 2012-es mélypontot.

A pedagógusok átlagbére a diplomás átlagbérek százalékában (diplomás átlagbér 100 %)

2012201620172018
becslés
56746965
EU átlag: 84

(A nemzetközi felmérések szerint azokban az országokban válik vonzóvá a pedagóguspálya a rátemettek számára, ahol eléri vagy csekély különbségre megközelíti a pedagógus átlagbér a diplomás átlagbért.) Ugyancsak aggasztó adat, hogy egy pályakezdő általános iskolai tanító vagy tanár bére gyakorlatilag megegyezik a középfokú végzettségűek bérminimumával (bruttó 180.500 Ft és 182.700Ft).

A pedagógusok terheinek növekedése

Ez alapvetően két, jól körül írható és többnyire mérhető összetevőből áll.

  • A pedagógusokat mind az iskola-használói elvárások, mind a tanfelügyelet és a minősítés során megfogalmazott szakmai követelmények, mind pedig a jogszabályi előírások a korábbiaknál több és összetettebb munkavégzésre késztetik. Mindehhez járul, hogy a korábbiaknál több magatartási és tanulási nehézséggel küzdő gyerekkel kell differenciáltan foglalkozni; így jóval több nevelési feladattal kell megbirkózniuk a pedagógusoknak. A szülők jelentős része a korábbiaknál sokkal kritikusabban viszonyul az iskolához és általában is növekedtek az iskolahasználói igények, a tanároktól személyes hitelességet, differenciálást, az egyéni tanulási utak biztosítását várják. A korábbi egyszerűbb és kevésbé megterhelő módszerek ma már sokszor működésképtelenek; felértékelődött a problémamegoldás, a kreativitás, a konfliktuskezelés, a kollaboratív munka szerepe, illetve a digitális technológia alkalmazása, mindez a tanulásszervezés terén szintén plusz feladatokat ró a pedagógusra.
  • A tehernövekedéshez jelentősen hozzájárult a kötelező óraszám heti 22-26-ra növelése. Huszonhat órára felkészülni, ezeket megfelelő szakmai színvonalon, megtartani, dolgozatokat készíteni és javítani és emellett elvégezni mindazokat a feladatokat, amelyeket a jogszabályok és ezek nyomán a munkaköri leírások a pedagógus számára előírnak (gyermekfelügyelet, értekezletek, adminisztráció, tanórán kívüli programok, kirándulások, táborok szervezése, szülőkkel való kapcsolattartás stb.) – mindez nyilvánvalóan és lényegesen meghaladja a heti 40 órás időt – kalkulációink szerint lelkiismerete tanár esetén az 50 órásat is.

A fentiek közrejátszanak abban, hogy sok pedagógus hamar kiég, sokan nem olyan színvonalon végzik a munkájukat, ahogyan elvárható lenne, a fiatalok jelentős része pedig – szembesülve a fizetéssel és a munkaterheléssel – néhány év után elhagyja a pályát.

A pedagógus életpálya problémái

A pedagógus életpálya 2013-as bevezetése reményt adhatott arra, hogy megoldást jelenthet a fenti problémákra és eredményeként megnő a pedagógus pálya vonzása. A minősítési rendszer egyszerre ígérte a közoktatás minőségének a garantálását az állami kontroll révén, illetve a pedagógusoknak egy kiszámítható életpályát. A korábbi bértáblához képest előrelépés volt, hogy nemcsak az eltöltött munkaévek alapján biztosította a háromévenkénti haladást a fizetési kategóriákon belül, hanem annak a lehetőségét ígérte, hogy egy minősítési folyamat útján a minőségi tevékenységet díjazza a bevezetett négy kategóriával. Az elmúlt évek azonban megmutatták ennek a rendszernek a részben előre látható, részben menet közben kiderülő problémáit, melyek közül a legfontosabbak a következők:

  • igazából csonka maradt, hiszen csak a második fokozatig ír elő kötelező előlépést, vagyis a pedagógust pályájának 10. éve után már senki sem minősíti – ugyanakkor előlépési lehetősége a mesterpedagógusi fokozatra nincsen, csak ha extra, iskolán kívüli (pl. szakértői) feladatokat vállal,
  • túlbürokratizálta az önértékelési rendszert,
  • a rendszer nem alkalmas arra, hogy a kiváló munkát illetve többletmunkát teljesítő pedagógusokat honorálja, ezáltal nem igazán ösztönző,
  • az iskolavezetők (igazgatók és helyetteseik) kimaradtak a rendszerből,
  • a szakértői munkát valójában a szakértőt kibocsátó iskoláknak kell finanszíroznia – az iskola tanárainak többletmunkája révén, ami eléggé különös anomália,
  • a pedagógus bértábla minimálbérhez való kötése fundamentális garanciája volt az életpályának, ám amikor egy jogszabálymódosítás következtében ez a garancia megszűnt és a bérek stagnálni kezdtek, az életpályához kapcsolódó intézkedések közül csak a pedagógusok számára plusz terhet jelentők maradtak meg: a megnövelt óraszám, a tanfelügyelet stb.

A fenti problémák megoldására az alábbi javaslatokat tesszük:

  • Béremelkedés a diplomások átlagbéréhez való felzárkóztatás céljával. A diplomás átlagbértől való távolodás megállítása, és közelítési célként a 85-90 % megjelölése.
  • Valós bér-differenciálási lehetőség az iskolák (intézményvezetők) számára. A jelenlegi differenciálásra szánt 3% körüli összeg sem mértékében, sem eredetében (egy a jogszabályban eredetileg mindenkinek járó béremelés volt) nem alkalmas arra, hogy a kiváló munkát végző pedagógusok tevékenységét honoráljuk.
  • A pályakezdő pedagógusok néhány évig részesüljenek ösztöndíjban és/vagy lakhatási támogatásban.
  • Könnyítsék meg a nyugdíjasok tovább foglalkoztatásának illetve a nyugdíjas tanárok foglalkoztatásának lehetőségét.
  • Készüljön szakszerű időmérleg a tanári feladatokról, illetve ennek nyomán kell felülvizsgálni a feladatokat.
  • A maximális óraszám 21-23-ra való mérséklése – a kötelező maximum feletti tanórák túlóraként történő elszámolása.
  • A középiskolákban is létesüljenek pedagógiai asszisztensi státuszok olyan feladatokra (pl. gyerekfelügyelet, kísérés), amelyek jelenleg pedagógusok végeznek, de szakképzettség nélkül is elláthatók lennének.
  • A pedagógus életpálya felülvizsgálata a tapasztalatok tükrében: a harmadik fokozat megteremtése, az önértékelési rendszer egyszerűsítése, az iskolavezetői életpálya kidolgozása, a szakértői munka finanszírozásának, valamint a tanfelügyeleti rendszer szükségességének és hasznosságának a felülvizsgálata.

2. A TANÁRKÉPZÉS PROBLÉMÁI

A köznevelésben bevezetésre kerülő változtatások hosszú távon akkor lehetnek sikeresek, ha a bevezetéssel egyidejűleg az új elképzeléseknek és a társadalmi kihívásoknak megfelelően módosul a tanárképző intézményekben is a képzés, mind szemléletében, mind tartalmában, mind pedig módszereiben. A változásoknak meg kell jelenniük a pedagógusképzésben, illetve a pedagógus továbbképzésben is. Az elmúlt évtizedekben a felsőoktatás megkésve vagy egyáltalán nem reagáIt a köznevelésben történő változásokra. Számos olyan elem van jelenleg is, ami megjelenik a pedagógusok feladatkörében, de a felsőoktatási intézmények képzési tematikájából hiányzik (pl. gazdasági és pénzügyi ismeretek beemelése, SNI tanulók inkluzív nevelése stb.).

A tanárképzés utolsó két évében iskolai gyakorlatokon vesznek részt a hallgatók. A gyakorlóiskolákban vezetőtanárok, az egyetemek ún. partneriskoláiban pedig mentortanárok támogatásával. A tanári pályaszocializáció talán legfontosabb szakasza ez a két esztendő; a gyakorló- és partneriskolákban szerzett első tapasztalatok meghatározó jelentőségűek a tanárrá válásban. Az iskolai gyakorlatok során a vezető- és mentortanárok magas óraszámban egyénileg foglalkoznak a tanárjelöltekkel (tanórákra való felkészülés, óraelemzés, módszertani megoldások elsajátítása, az iskolai élettel való ismerkedés). Az iskolai gyakorlatok mindezek miatt idő- és költségigényesek.

A kettős feladatot ellátó gyakorlóiskolák finanszírozása nem megoldott. A megnövekedett hallgatói létszám miatt indokolt lenne a vezetőtanárok számát növelni, de erre nincs forrás. A gyakorlóintézmények többsége rossz műszaki állapotú, elavult infrastruktúrájú épületekben működik.

A pedagógusképzésben szerepet vállaló partneriskoláknak a jelenlegi rendszerben semmilyen érdekük sem fűződik ahhoz, hogy hallgatókat fogadjanak iskolai gyakorlaton (ez jellemzően az egyéves összefüggő gyakorlat). A mentortanárok nem kapnak munkaidő beszámítást, heti 24-26 óra mellett a tanárjelöltekkel való foglalkozásra egyszerűen nincs idejük és energiájuk. Ráadásul nagyon alacsony a mentorpedagógusok munkájának díjazása is. Egy 60 órás szaktárgyi tanítási gyakorlat vezetéséért bruttó 21 000 Ft-ot fizetnek az egyetemek, mivel alacsony a tanárképzési normatíva. Ez gyakorlatilag 350 Ft-os órabért jelent.

Javasoljuk:

  • Annak a megvizsgálását, hogy a pedagógusképző és továbbképző helyek miként tudnának a közoktatás igényeinek megfelelőbb képzést nyújtani.
  • A gyakorló iskolák finanszírozásának, illetve a tanárképzési normatívának a felülvizsgálatát.

3. A NEMZETI ALAPTANTERV

Ahogyan a pedagógusok nagy része, úgy mi is várakozással tekintünk az új NAT elé. A tartalmáról még semmit sem tudunk, de a bevezetésével kapcsolatban megfogalmazódtak bizonyos aggályaink. Jóllehet egyetértünk abban, hogy a közoktatásnak mielőbb szüksége lenne egy a jelenleginél alkalmasabb tartalmi szabályozásra, ám a körülményeket figyelembe véve a bevezetés 2019. szeptember 1-i időpontja számunkra túlságosan korainak tűnik.

Az alaptenterv olyan alapdokumentum, amely hosszú időre jelentős befolyást gyakorolhat a közoktatásra, ezért a bevezetését alapos társadalmi és szakmai vitának kell megelőznie. Ráadásul amíg egy alaptantervből az osztályteremben tanítandó tananyag lesz – tankönyvekkel és felkészült pedagógusokkal – az olyan többlépcsős eljárás, amelynek legtöbb szakasza aligha végezhető párhuzamosan. Az alaptanterv elfogadását követően a kerettantervek elkészítése, ezek szakmai vitája, a kerettanterv elfogadása, majd ezek nyomán az iskolákban a helyi tanterv illetve országosan a tankönyvek elkészítése majd a tanárok felkészülése – mindez olyan időigényes folyamat, amely csak nagyon nehezen és a munka minőségét veszélyeztetve készülhet el a bevezetés tervezett időpontjáig.

A fentiek alapján javasoljuk az új tanterv bevezetésére 2020. szeptember 1-től kerüljön sor.

A tanterv tartalmával kapcsolatban egyetlen szempont az, amit elöljáróban fontosnak tartunk megfogalmazni. A magyar közoktatási rendszer rendkívül sokszínű; a tanulók tehetsége, szociokulturális háttere, pályaválasztási céljaik különbözősége éppúgy jelzi ezt, mint az ezek nyomán kialakult sokféle iskola. Nem lehet mindenhol ugyanazt és ugyanúgy tanítani.

A jelenleg érvényben lévő szabályozás és a kerettantervek igen kis eltérési lehetőséget adnak az iskoláknak, ugyanakkor bizonyos tantárgyak esetében olyan mennyiségű ismeretanyag elsajátítását teszik általánosan kötelezővé, amely a populáció nagy része számára befogadhatatlan. Mindez azt eredményezi, hogy a szükséges tudás és készségek átadására nem marad idő – miközben persze sok helyen az előírt ismereteket sem sikerül megtanítani.

Javasoljuk, hogy a NAT, illetve az ennek nyomán megfogalmazódó kerettantervek az iskolák számára – az évfolyamok növekedésével növekvő mértékben – hagyjanak átlagosan 25-30 %-nyi olyan időt, amit a helyi tantervi szabályozás tölthetne be. Mindez lehetővé tenné azt, hogy a gyengébb tanulók is elsajátíthassák a kötelező tananyagot, ugyanakkor a tehetséggondozás számára is megfelelő időkeret állna rendelkezésre.

4. AZ ÁLLAMI ISKOLÁK FINANSZÍROZÁSA

Az önkormányzati iskolák állami fenntartásba vételének folyamata annak idején nagyon sok nehézséget okozott az iskolák működtetésében. A KLIK 2017-es átszervezése és a tankerületi központok létrehozása sok tekintetben konszolidálta a helyzetet, ugyanakkor az intézmények dologi kiadásainak alul finanszírozása mind a mai napig komoly problémákat vet fel.

A tankerületi központok finanszírozásának részletei előttünk nem ismertek, ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a bérek és a közüzemi számlák kifizetésén felül egyéb kiadásra már nincs vagy alig akad pénz. Tudomásunk szerint felújításra a tankerületek a költségvetésükben évek óta 0 Ft-ot tervezhetnek, ami ideig-óráig tolerálható, ám egy idő után aggasztó és költséges következményekhez vezethet. Mindebből arra kell következtetnünk, hogy a tankerületi központok súlyosan alulfinanszírozottak. (Talán az történt, hogy a működtetés állami kézbe vételekor az iskolákat egykor fenntartó önkormányzatok az őket érintő pénzelvonás minimalizálása érdekében a ténylegesnél kisebb adatot adtak meg működtetési költségként és ez képezhette a kalkuláció alapját? -- Nem tudjuk. Tény, hogy jelenleg lényegesen kevesebbet – sok helyen a korábbiaknak csak legfeljebb 15-20 %-át költhetik az iskolák dologi kiadásokra: szakmai anyagok beszerzésére, karbantartásra, kisebb felújításokra.)

A tankerületi központok jelentős része csak a balesetveszély megszüntetésére, a szakhatósági büntetések elkerülésére tud áldozni; festésre, a korhadó nyílászárók, bútorok javítására, a mosdók karbantartására, az oktatáshoz szükséges szakmai anyagok beszerzésére már nem. Az iskolák persze javítások, karbantartás és kisebb felújítások illetve beszerzések nélkül is tudnak működni három-négy évig – legfeljebb a szülők hozzák a papírt a mosdóba és a fénymásoláshoz – ám az évek múltával egyre több minden romlik el, az épület és a bútorok pusztulásnak indulnak. (Pl. egy iskola nyílászáróinak időbeni karbantartása egy-két millió forint – a cseréje ennek a húsz-harmincszorosa lehet.) Amennyiben nem következik be finanszírozási fordulat, félő, hogy iskoláink egyre rosszabb állapotba kerülnek és egyre igénytelenebb környezetet mutatnak (koszos falak, elhasználódott mosdók, beázó ablakok), ami egyfelől a szülői panaszok megsokszorozódását eredményezheti, másfelől radikálisan megnövekedett felújítási költségigényeket. (Arról nem is beszélve, hogy a tanulók számára az otthoninál lényegesen igénytelenebb környezet erősen demotiváló tényező.)

Mindez különösképpen a nagyvárosi nagyobb iskolák, illetve a közép-magyarországi iskolák esetében a legsúlyosabb, hiszen egy kistelepülési iskola karbantartási munkáit helyi erők sokszor megoldják, illetve bizonyos dologi kiadások uniós pályázati keretből finanszírozhatók, ám ilyen lehetőség a városi és közép-magyarországi iskolák esetében nincsenek.

A helyzetet nem könnyíti meg, hogy az iskolavezetők semmi vagy csak rendkívül korlátozott – havi 50-60 ezer forintnyi – költési lehetőséggel rendelkeznek, ami a feladatokhoz mérve igen csekély. Miközben a szülők és az igazgatót ellenőrző tanfelügyelet is az igazgatóktól várják el, hogy biztosítsa az intézmény megfelelő működését, addig az igazgatónak erre semmiféle forrás nem áll rendelkezésére. Ráadásul az igazgatók egy része – tankerületi központoktól függően – semmiféle rálátással nem rendelkezik az intézményét érintő költségvetésre. Mindezek erősen korlátozzák az igazgatók iskolavezetői hatékonyságát.

Javasoljuk:

  • az iskolák működtetési költségeinek szakértői felmérését és ezek alapján a tankerületi központok finanszírozásának újragondolását,
  • a tankerületek illetve az iskolák finanszírozási elveinek megismerhetővé tételét,
  • biztosítani minden intézményvezető számára, hogy ismerje az intézménye költségvetését és havi rendszerességgel nyomon követhesse annak alakulását,
  • az intézményvezetők felelősségükkel arányos bevonását az intézményi költésekkel illetve bevételekkel kapcsolatos döntésekbe.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a fenti javaslatok egy része időt, komoly vizsgálatot, egyeztetéseket illetve forrásokat igényel, valamint hogy ezzel összefüggésben olykor túlmutat a tárca hatáskörén, ám fontosnak tartjuk azt is, hogy az ezekkel kapcsolatos döntések a lehetőségek mentén szakmai módon szülessenek. Ennek érdekében ezúton felajánljuk segítségünket illetve együttműködési készségünket.

Budapest, 2018. 08. 04.

Emlékeztetők
(csak tagoknak)

jelszó:


ARCHÍVUM